Hol is kezdjem? Nos talán ott, hogy kijelentem elbuktam a saját kihívásomon. Aki nem kíváncsi a továbbiakra és nem nem tudja tolerálni az ilyesmit, az ne olvassa tovább a posztot mert csak felbosszantja magát és nekem sincs szükségem kioktatásokra. Köszönöm. 

Akkor kezdjük, ugyebár tegnap éjjel feltettem a tapaszt, reggel 8kor felkeltem azzal, hogy nekem nagyon rá kell gyújtanom MOST. Ezt sikeresen legyőztem annyival, hogy ittam egy korty kólát ettem egy cukrot és visszadőltem, második ébredésemkor már nem volt csillapíthatatlan már pedig muszáj tünetem, persze hiányzott a saját megszokott reggeli rituálém, de túléltem. A napom eltelt és elárulom, hogy este 9kor gyújtottam rá először. Térjünk vissza a nappalhoz. Mosogattam. Mosogatáskor a brutálisan leégetett rizs maradványok áztatása közben mindig elszívtam egy cigit és mire elszívtam, már szépen fel is puhult és ugorhattam neki, most esküszöm félórának tűnt, míg végre neki állhattam.. Vezetés. Vezetés közben mindig dohányzom, amikor a föld úton vagyok, mivel tanyán lakom 2,5km föld út van ez alatt kényelmesen elszívok egy cigit, forgalomban már nem gyújtok rá, mivel veszélyesnek tartom, tudjátok leesik a parázs, elejted a cigit, füst szemedbe megy stb. Most míg nem cigiztem ez az út baromi hosszúnak tűnt. A párom és a lánya is cigiztek egésznap cigit éreztem mindenhol és lent a konyhában 6 doboz cigi látványa sem volt túl motiváló. A legrosszabb akkor következett, mikor a tapasz hatása elmúlt. Ez körülbelül délután 5 órakkor jelentkezett, hat órára már sírógörcseim voltak. Figyelem elterelésképp leültem My Chemical Romance klippeket és videókat nézni és esküszöm most tűnt fel, hogy Gerard minden második videóban cigizik. kész. 

Felhívtam anyát és elárultam neki, hogy nem bírom tovább rágyújtottam.. kérdeztem tőle, ő hogy áll, a következő párbszéd zajlott le. 

Én: Na és te, hogy állsz? 
Anya: Én? Hát ööö izéé volt egy tök jó de tényleg tök jó film a tévében és megnéztem és háát. 
Én: Rágyújtottál? 
Anya: Annyira beleéltem magam a filmbe, hogy meg feledkeztem magamról... 

XD Hát ennyi lett volna. :D Mit is mondjak? Szomorú is vagyok, meg nem is. Szomorú azért mert nem sikerült a kihívás, nem vagyok szomorú azért, mert tényleg szeretek cigizni és egész nap nem is a nikotin hiányzott, hanem maga a megszokott kis rituáléim. Azt már tudom, hogy egyik napról a másikra nem fogom és képtelen is vagyok letenni a cigit, de arra képes leszek, hogy napról napra csökkentsem, holnap csak óránként fogok rágyújtani, pénteken is, szombaton már csak két óránként és szép lassan haladun majd így. Tudom, hogy ez a módszer jobban fog működni, mint a mindent megvonuk egyik percről a másikra dolog.