17. The aftermath is secondary.
Őszintén, nem tudom mennyi értelme van most blogolnom, szétrobbanok az idegtől és tudom, hogy egy oltári nagy maszlagot fogok itt hagyni, ettől függetlenül, úgy érzem , ha most nem írok nyúlok a kötélért, vagy a pengéért., szóval inkább ti olvassatok baromságokat, mint én csináljak hülyeséget. Nem, hogy kiléptem volna a gödörből vagy feljebb kúsztam volna, most tartok ott, hogy az egész rám omlott és levegőért sikoltozom a romok alján, mert képtelen vagyok beledögleni, mivel még mindig találok apró pontokat, ahol szűkön, ugyan de igenis kapok levegőt. Ezek a pontok jelentik a kitartásomat és a türelmem, illetve azt a rohadt szerencsétlen fajtámat, hogy mindig bízom a holnapban, mert hát az biztos jobb lesz. Dehogy lesz jobb. Miért is lenne? Hiszen rólam van szó, az örök szerencsétlenségről, az idióta vesztesről, aki azon idegeskedik, hogy a párja lánya holnap hazajön és kimerülésig szarban vagyunk, de holnaptól még rosszabb lesz. S, mindezek tetejében itt ez a rohadt karácsony, ami az egész internetes kereskedelmet megbénította, mert hát nincs postázás és mégis ki a fene venne december közepén bármit is azért, hogy majd csak januárban kaphassa meg? Senki. Na nekem meg ezen múlik a megélhetésem és mikorra a számlák már rendezve lettek a pénz elfogyott és most nem szeretném leírni, hogy milyen kifejezésekkel tudnám illetni a helyzetet, de csúnyákkal. Gyerekek... nem találok kiutat. Azt hiszem a romok között ragadtam és bár megölni nem fog, de napról-napra fogja szépen lassan összeroppantani mindegy egyes porcikámat, míg végül lelkemig hatolva eldönti sorsom.
|